történelem
Történelem
Holnap elkezdődik számunkra is a bajnokság. Az első fordulóból elhalasztott Videoton elleni mérkőzés lesz idén az első bajnokink. A korábbi években kétszer találkoztunk velünk, és eddig egy győzelem mellett egy döntetlen a mérlegünk.

2006. december
II. Autocity kupa
Budapest Honvéd - Videoton 2:2 (gólok: Kozma Zalán 2)

2007. szeptember
Tichy kupa
Budapest Honvéd - Videoton 3:2 (gólok: Biró Ákos, Gyökér Tamás 2)
Történelem
Ezen a hétvégén a MAC U12 "B" csapatával játszunk bajnokit. A történelem rovat mai részében az ellenük lejátszott mérkőzéseket elevenítjük fel.

Az elmúlt 3 évben a MAC korosztályos csapataival 9 mérkőzést játszottunk, és hihetetlen módon eddig 100%-os a mérlegünk ellenük, sőt gólt is összesen kettőt kaptunk, míg 29-et lőttünk. Ebből a kilenc mérkőzésből kettőt játszottunk a '97-es korosztály ellen. Még 2007 októberében egy BLSz torna keretében győztük le őket 2:0-ra. A gólokat Biró Ákos és Horváth Zoltán lőtte. Másodszor pedig a bajnokság őszi körében nyertünk 0:1-ről fordítva 3:1-re. Góljainkat ekkor Gyökér Tamás, Kozma Zalán és Végh Gábor szerezte.

Csak a rend kedvéért említjük meg a többi mérkőzést, melyet már a saját, '98-as korosztályunk ellen játszottunk. Eddig négy BLSZ tornán mérkőztünk velük, az eredmények időrendi sorrendben a következők: 3:0, 1:0, 1:0, 6:0.
Három rangosabb tornán is összekerültünk:
2006. szeptemberében a Bene Ferenc emléktornán nyertünk 2:0-ra (gólok: Gyökér Tamás, Kozma Zalán)
2007. szeptember 16-án a Tichy kupán nyertünk 5:1-re. (gólok: Biró Ákos 3, Kozma Zalán, Gyökér Tamás)
2008. február 3-án a pécsi Autocity kupán pedig 6:0-ra gy
őztünk. (gólok: Galambos Gergő, Gyökér Tamás, Horváth Zoltán 2, Kozma Zalán, Nemes Barna)

Reméljük a jó sorozat szombaton is folytatódik.
Történelem
Szombaton fogjuk lejátszani az őszi utolsó fordulóból elmaradt mérkőzésünket a Mátyásföldi LTC ellen. Érdekesség, hogy a két csapat között ez lesz az első mérkőzés. Még soha nem játszottunk velük se egy tornán, se egy edzőmérkőzésen. Vajon a bajnokság második és harmadik helyezettjének rangadója után melyik csapat örülhet majd?
Történelem
Újdonságként szeretnénk bevezetni honlapunkon, hogy ezentúl rendszeresen visszatekintünk soron következő ellenfelünk ellen lejátszott korábbi mérkőzésekre. A sort a Szigetszentmiklós csapatával kezdjük.

A tavaszi bajnoki mérkőzések előtt, utolsó edzőmérkőzésként a Szigetszentmiklós csapatával játszunk a hétvégén. Eddig négyszer játszottunk egymás ellen, és mindegyik mérkőzésre 2007-ben egy-egy BLSz torna keretén belül került sor. Az eredmények időrendi sorrendben: 4-0, 0-1, 2-0, 0-0. Ebben az időszakban mindig két csapattal mentünk a BLSz tornákra. Az első csapat egy korosztállyal feljebb játszott, míg ezeken a mérkőzéseken a kevesebb játéklehetőséget kapó játékosok vettek részt. Sajnos ezekről a tornákról kevés információval rendelkezünk, így azt sem tudjuk hogy kik lőtték a gólokat.