
Egy kedves meghívásnak tettünk ma eleget. Dorogra látogattunk,
ahol 3. alkalommal rendezték meg a Buzánszky Jenő, és Grosics Gyula
tiszteletére rendezett U13-as teremlabdarúgó kupát. A két legendás
játékos is tiszteletét tette a tornán, amelynek egyik fénypontja
volt Buzánszky Jenő megnyitó beszéde. A megnyitó után mindketten
megnézték a torna nyitómérkőzését, amelyen a Felcsút-Gárdony
csapatával játszottunk. Egész biztos tetszett nekik amit láttak,
mert ezen a mérkőzésen jó játékkal, simán nyertünk 6:0 arányban. A
jó játék a második mérkőzésen is megvolt, igaz, hogy az elején még
a Tatabánya szerzett vezetést, de már akkor is látszott, hogy ezt a
meccset is hozzuk. A végeredmény a mérkőzés végére itt is
nagyarányú lett. Reméltük, hogy a lendületünk tovább is tart, de a
Dorog elleni mérkőzésen porszem került a gépezetbe. Bár továbbra is
próbáltunk szépen játszani, de pontatlanabbak, lassabbak voltunk,
mint az előző két meccsen. Ráadásul a Dorog nagyon jól megszervezte
a védelmét, így mezőnyfölényünk ellenére is ritkán sikerült
gólhelyzetbe kerülni. Ellenfelünk viszont egy gyors kontrából
megszerezte a vezetést, majd pár perccel később újabb hibánkat
kihasználva kettőre növelték előnyüket. Az utolsó percekben minden
tartalék energiánkat mozgósítottuk de csak a szépítésre futotta. Ez
a vereség azt jelentette, hogy már csak másodikok lehetünk a
tornán, de ehhez nem volt szabad kikapni a REAC csapatától. A meccs
izgalmasra sikerült. Sokáig 0:0 volt az állás. Mi próbáltunk
játszani, ellenfelünk inkább erőjátékkal operált. Kb. négy perccel
a vége előtt egy előrevágott labdából a REAC szerzett vezetést,
amit pár perccel később egy szép összjáték végén kiegyenlítettünk.
Ezután már nem volt több gól a meccsen, ami azt jelentette, hogy
ezüstérmesek lettünk a bajnokság előtti utolsó teremtornán. A
győzelmet a házigazda Dorog szerezte meg. Csapatunkból különdíjat
Bíró Bence kapott, ő lett a torna gólkirálya 5 góllal.
A csapat
kapus: Papp Botond
mezőnyjátékosok: Czeglédy Levente, Abért Bence, Koritár Dávid,
Gergényi Bence, Henczi Richárd, Gyökér Tamás, Hegedűs Tamás, Bíró
Bence, Horváth Zoltán
Eredmények
Budapest Honvéd - Felcsút 6:0
gólok: Bíró Bence 2, Henczi Richárd, Gyökér Tamás, Gergényi Bence,
Abért Bence
Budapest Honvéd - Tatabánya 6:1
gólok: Koritár Dávid 2, Gyöker Tamás 2, Bíró Bence, Horváth
Zoltán
Budapest Honvéd - Dorog 1:2
gól: Bíró Bence
Budapest Honvéd - REAC 1:1
gól: Bíró Bence
A torna végeredménye
1. Dorog
2. Budapest Honvéd
3. REAC
4. Felcsút
5. Tatabánya
II. Kerület UFC - Budapest Honvéd 1:7 (0:1)
gólok: Horváth Zoltán 2, Biró Ákos, Bíró Bence, Gyökér Tamás, Lenkey Zalán, Váczi Dániel
A csapat
kapusok: Papp Botond, Vajda Dániel
mezőnyjátékosok: Vajda Dávid, Koritár Dávid, Nemes Barna, Czeglédy Levente, Gergényi Bence, Abért Bence, Ágoston Donát, Váczi Dániel, Gyökér Tamás, Hegedűs Tamás, Lenkey Zalán, Biró Ákos, Bíró Bence, Végh Gábor, Horváth Zoltán, Henczi Richárd

Február 27-én vasárnap Dorogra megyünk, ahol részt veszünk Buzánszky Jenő és Grosics Gyula tiszteletére rendezett teremlabdarúgó tornán. Itt a házigazdák mellett ellenfeleink lesznek még a Tatabánya, a REAC és a Felcsút-Gárdony SE csapatai.
A tornagyőzelmek mellett több különdíjat is elhoztunk: Veszprémben a torna legjobb játékosa (és holtversenyben gólkirály) lett Végh Gábor, illetve az edzők Czeglédy Leventét választották a csapat legjobbjának. Ágoston Donát két díjat is kapott. Egyik a legszebb gólpasszt adó játékos díja volt, a másik a tornán lévő NB I-es játékosok és a rendezőség által a csapat legjobbjának járó díj. Diósdon pedig Horváth Zoltán lett gólkirály
A Veszprémbe utazott csapat névsora: Papp Botond - Nemes Barna, Czeglédy Levente, Váczi Dániel, Biró Ákos, Ágoston Donát, Henczi Richárd, Végh Gábor, Bíró Bence.
Diósdra a következő játékosok mentek: Vajda Dániel - Koritár Dávid, Vajda Dávid, Abért Bence, Gergényi Bence, Gyökér Tamás, Hegedűs Tamás, Horváth Zoltán, Lenkey Zalán.
A veszprémi Bognár Zoltán emléktorna eredményei
Budapest Honvéd - Szombathely 2:0
gólok: Váczi Dániel 2
Budapest Honvéd - Pápa 6:1
gólok: Végh Gábor 3, Bíró Bence 2, Henczi Richárd
Budapest Honvéd - Tapolca 2:2
gólok: Végh Gábor, Czeglédy Levente
Budapest Honvéd - Veszprém 0:0
A torna végeredménye:
1. Budapest Honvéd
2. Illés Akadémia, Szombathely
3. Veszprém
4. Tapolca
5. Pápa
A diósdi torna eredményei
Budapest Honvéd - Szigetszentmiklós 1:1
gól: Horváth Zoltán
Budapest Honvéd - Diósd 2:0
gólok: Hegedűs Tamás, Horváth Zoltán
Budapest Honvéd - Dunaharaszti 6:0
gólok: Hegedűs Tamás 2, Horváth Zoltán 2, Lenkey Zalán 2
(Ez a mérkőzés elsősorban nem a 6 gólról lesz emlékezetes, hanem arról, hogy a gólok mellett rúgtunk ugyanennyi hatalmas kapufát is.)
Budapest Honvéd - Taksony 2:0
gólok: Gyökér Tamás, Gergényi Bence
Budapest Honvéd - Kelen II. 3:0
gólok: Gergényi Bence, Horváth Zoltán, Lenkey Zalán
Budapest Honvéd - Kelen I. 6:2
gólok: Hegedűs Tamás 2, Horváth Zoltán, Abért Bence, Gergényi Bence, Gyökér Tamás
A torna végeredménye:
1. Budapest Honvéd
2. Kelen II.
3. Szigetszentmiklós
4. Diósd
5. Dunaharaszti
6. Taksony
7. Kelen I.
Végezetül szeretnénk megköszönni Árva Józsefnek, hogy a diósdi tornán, a Veszprémben lévő Salkovics Gábor helyett csapatunk edzője volt.

A héten egy olyan csapattársunktól kell elbúcsúznunk, aki a Budapest Honvéd 1998-as csapatának a legrégebb óta, már 7 éve a tagja. Erdei Patrik ezután máshol folytatja pályfutását. Patrik édesapjától kaptunk egy levelet, amit búcsúzóul küldtek nekünk:
"Búcsú!
Sziasztok srácok…98-as honvéd.
Erdei Patrik édesapja vagyok. Fájó dolog leírni ezeket a sorokat! 2004-ben igazolta le a Budapest Honvéd, azóta szereti ezt a csapatot. A méltánytalan mellőzések ellenére is mindig itt akart játszani. Gábor bácsi nem ad neki lehetőséget ebben a fél évben, ezért kell elmennünk. Szívem szakad meg a fiamért, ahogy neki azért, mert itt hagy benneteket. Kérlek titeket fiúk, gondoljatok rá úgy, ahogy ő rátok…barátsággal és szeretettel!
Sok sikert srácok…Patrik lélekben mindig veletek lesz…
Sziasztok"
Patrik még pénteken lejön az edzés végére, hogy személyesen is elköszönhessen tőlünk.
Dunaszerdahely - Budapest Honvéd 1:8 (0:1)
gólok: Végh Gábor 3, Horváth Zoltán 2, Váczi Dániel 2, Bíró Bence
A csapat
kapusok: Papp Botond, Vajda Dániel
mezőnyjátékosok: Vajda Dávid, Koritár Dávid, Nemes Barna, Czeglédy Levente, Gergényi Bence, Abért Bence, Ágoston Donát, Váczi Dániel, Gyökér Tamás, Hegedűs Tamás, Lenkey Zalán, Biró Ákos, Bíró Bence, Végh Gábor, Horváth Zoltán
Budapest Honvéd - Vasas Pasarét 5:1 (2:0, 4:0)
gólok: Váczi Dániel, Czeglédy Levente, Horváth Zoltán, Gyökér Tamás, Bíró Bence
A csapat
kapusok: Erdei Patrik, Vajda Dániel
mezőnyjátékosok: Vajda Dávid, Koritár Dávid, Nemes Barna, Czeglédy Levente, Gergényi Bence, Abért Bence, Ágoston Donát, Váczi Dániel, Gyökér Tamás, Hegedűs Tamás, Lenkey Zalán, Biró Ákos, Bíró Bence, Végh Gábor, Horváth Zoltán
Budapest Honvéd - MAC 7:0 (1:0, 4:0)
gólok: Váczi Dániel 2, Ágoston Donát, Bíró Bence, Czeglédy Levente, Gyökér Tamás, Horváth Zoltán
A csapat
kapusok: Erdei Patrik, Vajda Dániel
mezőnyjátékosok: Vajda Dávid, Koritár Dávid, Nemes Barna, Czeglédy Levente, Gergényi Bence, Abért Bence, Ágoston Donát, Henczi Richárd, Váczi Dániel, Gyökér Tamás, Hegedűs Tamás, Lenkey Zalán, Biró Ákos, Bíró Bence, Végh Gábor, Horváth Zoltán