Őszi
szezon
1. forduló 2005.09.10. Bozsik Stadion
Bp. Honvéd – Vasas Pasarét 2 : 3 ( 1 : 2 )
Összeállítás : ---
Gólszerzők : Kozma Zalán, Biró Ákos
A küzdelmes, fordulatos mérkőzésen kétszer is egyenlítettünk, de az
utolsó percben egyik védőnkről saját kapunkba vágódott le egy
lövés. A döntetlen reális eredmény lett volna.
2. forduló 2005.09.24. Bp. XVI. Zrínyi u./Pesti út
Viktória DLE – Bp. Honvéd 4 : 4 ( 2 : 1 )
Összeállítás : ---
Gólszerzők : Gyökér Tamás, Kozma Zalán, Biró Ákos (2)
Nagy iramú mérkőzésen sokáig hátrányban játszottunk. Küzdés,
szellemes összjáték jellemezte végig a csapatot, ennek
eredményeként fordítottunk is ( 3 : 4 ). A hazai edző által
vezetett mérkőzés második félideje 40 percig húzódott, döntően
óriási Honvéd – helyzetekkel, ám ahogyan az lenni szokott, a
kihagyott ziccerek megbosszulták magukat : a Viktória egyenlített,
a középkezdés után pedig lefújták a meccset…
3. forduló 2005.10.08. Bozsik Stadion
Bp. Honvéd – Grund 1986 FC 9 : 0 ( 4 : 0 )
Összeállítás : ---
Gólszerzők : Tudja Ádám (3), Gyökér Tamás, Bárány Barna (2),
Szigeti Bence, Biró Ákos (2)
Igen gyenge ellenféllel szemben végig mezőnyfölényben játszva,
könnyedén győzött a csapat.
4. forduló 2005.10.13. Bp. IV., Megyeri út
Újpesti TE – Bp. Honvéd 7 : 2 ( 4 : 0 )
Összeállítás : ---
Gólszerzők : Lenkey Zalán, Major Máté
A hazai csapat minden szempontból felülmúlta mieinket, ez sajnos a
végeredményben is tükröződik. A második félidőben is csak
szépítésre futotta.
5. forduló 2005.10.22. Bozsik Stadion
Bp. Honvéd – SZAC 2 : 5 ( 1 : 2 )
Összeállítás : ---
Gólszerzők : Gyökér Tamás, Bárány Barna
A vendégek erőfölényben játszva, de kiegyenlített mérkőzésen
győztek. Sajnos többen is szokott formájuknál gyengébben
játszottak, ami nekünk kifelé pattant a kapufáról, az nekik
becsúszott.
6. forduló 2005.10.29. Bp. III., Hévízi út
III. ker. TVE UPE – Bp. Honvéd 5 : 0 ( 3 : 0 )
Összeállítás : ---
Gólszerzők : ---
Honvéd helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, amelyek rendre
kimaradtak. Ekkor még a győzelem sem tűnt elérhetetlennek. A hazai
csapat vezető gólja megtörte csapatunkat, a továbbiakban gyenge
összjáték és a küzdőszellem hiánya jellemezte a mieinket.
7. forduló 2005.11.02. Bp. XXI.,Csepel, Dunadűlő út
Fenerbahce – Bp. Honvéd 12 : 7 ( 6 : 3 )
Összeállítás : ---
Gólszerzők : ---
A csapat rossz szériája ezúttal is folytatódott. A mérkőzésen csak
a ´97-es játékosok játszottak, ( a ´98-asok tornán vettek részt ).
A vereség nem volt váratlan, hiszen a listavezető otthonában
játszottunk. A sok kapott gól ellenére elismerést érdemel, hogy mi
is rúgtunk jó feleannyit…
8. forduló 2005.11.12. Bp. XIII., Szekszárdi út
Vasas SC – Bp. Honvéd 1 : 1 ( 1 : 1 )
Összeállítás : Keszthelyi Dávid – Bocskor Bertold, Gyökér Tamás –
Szigeti Bence, Nagy Dominik, Bárány Barna ( Erdei Patrik – Koritár
Dávid, Bartoveana Andreas – Lenkey Zalán, Kozma Zalán, Biró Ákos
)
Gólszerzők : öngól
Mindkét félidő első felét a ´97-esek, második felét a ´98-asok
játszották. Harcos, küzdelmes mér-kőzést vívtak a csapatok,
kapusaink nagyszerűen védtek. A gólt a ´98-as sor kapta, de
dícséretükre az egyenlítést is ők érték el: szögletrúgásunk után
Kozma Zalán elől a Vasas védő már csak saját hálójába tudott
felszabadítani. A második félidő is nagy iramú játékot hozott, első
sorunkból Bárány Barna, második sorunkból Biró Ákos révén
szerezhettünk volna vezetést több ízben is, de a lövések rendre
célt tévesztettek. Mindkét kapusunkat dicséret illeti, az
idegenbeli pontszerzésből alaposan kivették részüket.
Jók : Keszthelyi Dávid, Erdei Patrik, Koritár Dávid, Bocskor
Bertold, Lenkey Zalán, Biró Ákos
9. forduló 2005.11.19.11 óra Bozsik Stadion
Bp. Honvéd – Goldball ´94 FC 0 : 4 ( 0 : 1 )
Összeállítás : Keszthelyi Dávid – Bocskor Bertold, Gyökér Tamás –
Szigeti Bence, Nagy Dominik, Tudja Ádám ( Erdei Patrik – Koritár
Dávid, Bartoveana Andreas – Lenkey Zalán, Kozma Zalán, Biró Ákos
)
Gólszerzők : ---
A szokott módon mindkét félidő első felét a ´97-esek, második felét
a ´98-asok játszották. Első sorunk jól állta a sarat, határozottan
védekeztek, de ellentámadásaink nem voltak gólveszélyesek. A félidő
második felében viszont beszorultunk és a magassági fölényben lévő
ellenfél egy szöglet után távoli fejesgóllal megszerezte a
vezetést. Fordulás után folytatódott a harcos, küzdelmes játék ( a
vendégek edzője, mint játékvezető engedte a kemény ütközéseket,
kézzel húzást ), sőt, az egyenlítéstől sem álltunk messze. Nagy
Dominik és Tudja Ádám a középen megszerzett labdákkal többször is
elfutottak, de lövéseiket a kapus hárította. A hátsó alakzatban
Gyökér Tamás jeleskedett a labdaszerzésben. A sorcserét követően
számottevően nem változott a játék képe, mégis a vendégek növelték
előnyüket : ismét szöglet és újabb fejesgól. Támadásaink szép,
gyors, egyérintős labdafelhozatalok után Lenkey Zalán és Biró Ákos
jó lövéseivel zárultak, utóbbi 12m-es szabadrúgása centiméterekkel
ment fölé. Védekezésünk sajnos fellazult, egy védőnk lábán
átpattanó labdával a Goldball csatár a kapuig gyalogolt ( 0 : 3 ).
A mérkőzés hajrájában egy újabb fejesgóllal állították be a
végeredményt a vendégek.
Jók : Gyökér Tamás, Koritár Dávid, Lenkey Zalán
10. ( záró ) forduló 2005.11.26. 17.00 óra Bp. IX. Kismartoni
út
FTC – Bp. Honvéd 9 : 1 ( 4 : 0 )
Összeállítás : Erdei Patrik – Bocskor Bertold, Tudja Ádám – Szigeti
Bence, Nagy Dominik, Dobos Martin ( Koritár Dávid, Bratoveana
Andreas – Gyökér Tamás, Kozma Zalán, Biró Ákos )
Gólszerzők : Tudja Ádám
A kellemetlen, csípős hideg és a kissé fagyott műfüves pálya csak a
mieinkre hatott bénítólag. A hazai csapat végig erőfölényben,
gyorsan, kombinatívan játszott. Játékosaink minden erejét
fel-őrölte a védekezés, a megszerzett labdákat nem tudtuk
megjátszani. A második félidő végére sikerült egy-két támadást
felépítenünk, de igazi lövésig ekkor sem jutottunk.Szépítő gólunkat
Tudja Ádám szerezte, szabadrúgásból.
Az őszi szezont a csapat a 10. helyen zárta.
Jók : ---
Tavaszi szezon
11. forduló 2006.04.01. 11.30 óra Bp. II. Pasaréti út
Vasas Pasarét – Bp. Honvéd 2 : 2 ( 1 : 0 )
Összeállítás : Szigeti Bence – Bocskor Bertold, Bárány Barna –
Gyökér Tamás, Dobos Martin – Nagy Dominik, ( Erdei Patrik – Koritár
Dávid, Bartoveana Andreas – Lenkey Zalán, Kozma Zalán, Biró Ákos
)
Gólszerzők : Lenkey Zalán, Kozma Zalán
A küzdelmes, fordulatos mérkőzésen már az első percekben
beszorítottuk a házigazdákat, a kirú-gásokat megszereztük, a
labdafelhozatalt megzavartuk. Ám ahogy az lenni szokott, a
kihagyott helyzetek megbosszulták magukat; négy-öt ziccerünk
elhibázása és több, kecsegtető szabadrú-gásunk után egy hosszan
előrevágott labdára az ellenfél csatára lecsapott és lemaradó
védő-inktől nem zavarva könnyen helyezett kapunkba ( 1:0 ). A
féildő végén a ´98-asok következtek, de az idő rövidsége miatt nem
vették fel a játék ritmusát. A második félidőben is a ´97-esek
kezdtek, ismét letámadva és beszorítva a hazaiakat. Sorcserénk után
viszont sikerült gólra váltani a meddő mezőnyfölényt : Lenkey Zalán
távoli lövését nem tudta védeni a pasaréti kapus ( 1:1 ). Megállás
nélkül támadtunk tovább, mégis a Vasas jutott előnyhöz. A védőnkön
átpattanó labdával a kapuig gyalogolt és a remekül védő Erdei
Patrik mellett a hálóba gurított az ellenfél. A félidő vége felé
ellentámadásaink ismét gólt eredményeztek : szép összjáték után
Kozma Zalán egyenlített. Bár az utolsó percekben is kapujukhoz
szögeztük a Vasas-Pasarét csapatát, újabb gólt ( és így a 3 pontot
) nem sikerült megszereznünk. A játék képe alapján a hazaiak igen
elégedettek lehettek a pontmentéssel, mi pedig bizakodva várhatjuk
a következő fordulót, fiaink jól teljesítettek első tavaszi
meccsükön.
Jók : Erdei Patrik, Dobos Martin, Biró Ákos
12. forduló 2006.04.08. 17.00 óra Siketek – pálya, Könyves K.
krt.
Goldball ´94 FC – Bp. Honvéd 4 : 1 ( 1 : 0 )
Összeállítás : Keszthelyi Dávid – Koritár Dávid, Bárány Barna –
Gyökér Tamás, Dobos Martin – Nagy Dominik ( Erdei Patrik –
Bartoveana Andreas – Lenkey Zalán, Kozma Zalán, Biró Ákos )
Gólszerzők : Biró Ákos
A vendéglátók végig fölényben játszottak, de mieink az első
félidőben remekül tartották magukat, figyelembe véve, hogy csak
négy ´97-es játékosunk volt a csapatban, a többiek ´98-asok voltak.
A félidő végén sajnos büntetőt hibáztunk, így az egyenlítés
elmaradt. A második játékrészben is folytatódott a hazai nyomás,
amely védelmünk egyéni hibáiból újabb kapott gólokat eredményezett.
Becsületgólunkat szabadrúgásból értük el. Sajnos a csapat az
edzéseken bemutatott tudásának, összeszedettségének töredékét
mutatta csak, így a Goldball győzelme megérdemelt volt.
Jók : ---
13. forduló 2006.04.22. 11.00 óra Bozsik Stadion
Bp. Honvéd - FTC 0 : 14 ( 0 : 9 )
Összeállítás : Keszthelyi Dávid– Bocskor Bertold, Bárány Barna –
Szigeti Bence, Nagy Dominik, Kozma Zalán (Erdei Patrik Koritár
Dávid, Bratoveana Andreas – Gyökér Tamás, Lenkey Zalán, Biró Ákos
)
Gólszerzők : ---
A vendégek átgázoltak legfiatalabb csapatunkon, minden ellenállás
nélkül két perc alatt már három góllal vezettek. A játék képe
alapján a vereség még ilyen arányban is megérdemelt volt,
pozitívumként csak annyit jegyezhetünk meg, hogy az egy évvel
fiatalabb sorunk csak három gólt kapott, és becsületgólt is
szerezhetett volna.
Jók : ---
14. forduló 2006.05.02. 18.00 óra Bozsik Stadion
Bp. Honvéd – Vasas SC 0 : 8 ( 0 : 5 )
Összeállítás : Szigeti Bence – Dragoner Patrik, Bárány Barna –Dobos
Martin, Nagy Dominik, Mizsei Péter (Erdei Patrik - Koritár Dávid,
Bratoveana Andreas – Gyökér Tamás, Kozma Zalán, Biró Ákos )
Gólszerzők : ---
A csapat játéka a felnőttek múlt heti kupavereségét idézte : a
labdakezelési, helyezkedési hibák, a pontatlan átadások, a
párharcok elvesztése hamar 4 gólos hátrányt eredményeztek. A
´98-asok becserélésével némileg élénkült a játék, de ők is csak egy
vendéggólt tudtak összehozni az első félidőben ( 0 : 5 ). Fordulás
után a ´97-esek is magukra találtak, de 1-2 ellentáma-dásunk nem
volt gólveszélyes, sőt a hátrány tovább nőtt ( 0 : 6 ). A kicsik
pályára lépése rögtön újabb Vasas-gólt eredményezett, mert egyikük
elfelejtett bejönni a pályára ( 0 : 7 ) . A hátralévő időben több
veszélyes ellentámadást is vezettünk, de három ízben is ziccert
hibáztunk. Hiába védett Erdei Patrik remekül, a kihagyott
helyzeteket követően a Vasas 8. góljával zárult a talál-kozó. A
becsületgóllal csapatunk sajnos ezúttal is adós maradt…
Jók : ---
15. forduló 2006.05.06. 10.00 óra Bozsik stadion
Bp. Honvéd – Újpesti TE 1 : 4 ( 1 : 2 )
Összeállítás : Keszthelyi Dávid - Bratoveana Andreas, Dragoner
Patrik - Dobos Martin - Szigeti Bence, Nagy Dominik, ( Erdei Patrik
- Koritár Dávid, Bocskor Bertold - Lenkey Zalán - Mészáros Kristóf,
Gyökér Tamás )
Gólszerzők : Szigeti Bence.
Sajnos, három kezdő játékosunk hiányzott, és ez nem igazán jó
előjel volt a mérkőzés előtt. A Bozsik stadion center pályájára
hozott meccsen a csapatok nem játszottak színvonalas mérkőzést de
küzdött, hajtott mindkét társaság. Nekünk nem jött össze semmi,
elkerülhető gólokat kaptunk. Az első félidőben kétgólos hátránynál
még szépíteni tudtunk, de a második félidőben kaptunk még két gólt
és így eldőlt a három pont sorsa. Verhető csapat ellen szenvedtünk
vereséget.
16. forduló 2006.05.13. 09.00 óra Etalon Sportiskola
SZAC – Bp. Honvéd 5 : 4 ( 3 : 4 )
Összeállítás : Keszthelyi Dávid – Dobos Martin, Bocskor Bertold –
Szigeti Bence, Bárány Barna, Kozma Zalán (Erdei Patrik - Koritár
Dávid, Bratoveana Andreas – Gyökér Tamás, Lenkey Zalán, Biró Ákos
)
Gólszerzők : Szigeti Bence, Biró Ákos, Lenkey Zalán, Gyökér
Tamás
A mérkőzés nagyszerűen kezdődött : Szigeti Bence távoli ballábas
lövését nem védhette a hazai kapus ( 0 : 1 ). Kiegyenlített
mezőnyjáték folyt a pályán, de igazi helyzetig egyik csapat sem
jutott. A SZAC erősödő nyomása a félidő közepén góllá érett ( 1 : 1
), majd egy újabb találattal növelték előnyüket ( 2 : 1 ).
Sorcserénket követően ´98-asaink lerohanták a vendéglátókat.
Elsőként egy jobboldali támadásból Biró Ákos a beadás helyett éles
szögből lövés mellett döntött ( 2 : 2 ). A SZAC nem hagyta magát, a
kapunk előtti keveredést kihasználva újra előnyhöz jutottak (3 :
2). Válaszul Lenkey Zalán gólja következett ( 3 : 3 ), majd a
totojázó kapus és védők között Gyökér Tamás passzolt közelről a
hálóba ( 3 : 4 ). Fordulás után sokáig tartottuk az eredményt,
érett a meglepetés : győzelem a tabella – második ellen. Mindkét
oldalon helyzetek alakultak ki, csattogtak a kapufák, végül a
SZAC-ra mosolygott a szerencse, egyenlíteni tudtak ( 4 : 4 ).A
mérkőzés szalagcímét sokadszorra( „Meglepetés vendégsiker” )
módosítva 30 másodperccel a lefújás előtt még a „Megérdemelt
döntetlen”-nél tartottunk, amikor hazai szögletet követően mindenki
fölött a hálónkba pattant a labda…címnek maradt a „Szerencsétlen
vereség”.
Csapatunk végre igazi támadójátékot produkált, védelmünk azonban
bizonytalan volt. A döntetlen igazságos eredmény lett volna.
Jók : ---
17. forduló 2006.05.20. 10.00 óra Bozsik stadion
Bp. Honvéd – III. ker. TVE 0 : 7 ( 0 : 3 )
Összeállítás : Keszthelyi Dávid – Mizsei Péter, Dobos Martin -
Szigeti Bence - Nagy Dominik, Kozma Bálint ( Koritár Dávid, Gyökér
Tamás - Lenkey Zalán – Kozma Zalán, Biró Ákos )
Gólszerzők : ---
A mérkőzés kiegyenlített mezőnyjátékkal indult, később az erősödő
vendégrohamokat is jól hárítottuk. Sajnos egy szögletnél elalvó
védőink között az ellenfél csatáráról a hálónkba pattant a labda. A
jelenet nemsokára ugyanígy ismétlődött meg ( 0 : 2 ). A ´98-as sor
élénkítette a támadójátékot, de a félidő végéig három abszolút
ziccert is elhibáztak, míg ellenfelünk ismét betalált. A szünet
után a ´97-esek egyre kevesebb ellenállást tanúsítva további két
gólt kaptak ( 0 : 5 ) . A legkisebbek cseréje után ismét ostrom alá
vettük a vendégek kapuját, de csak a Kerület kapusát tették naggyá,
újabb négy ordító helyzetet kihagyva. A mérkőzés hajrája
ellenfelünké volt, további két gólt szerezve beállították a
végeredményt, amely a játék képe alapján eltúlozza a csapatok közti
különbséget.
Jók : - - -
18. forduló 2006.05.27. 9.00 óra Bozsik stadion
Bp. Honvéd – Viktória DLE 6 : 2 ( 3 : 0 )
Összeállítás : Keszthelyi Dávid – Mizsei Péter, Bocskor Bertold –
Bárány Barnabás - Nagy Dominik, Kozma Bálint ( Dobos Martin,
Koritár Dávid - Lenkey Zalán – Gyökér Tamás, Biró Ákos )
Gólszerzők : Gyökér Tamás (2), Lenkey Zalán (2), öngól, Biró
Ákos
Edző : Kanyó Gábor
A közepes iramú mérkőzésen végig fölényben játszottunk. Küzdés,
szellemes összjáték jellemezte a csapatot, ennek eredményeként az
első félidő második részében – a ´98-asok beállása után – Lenkey
Zalán pazar fejesgóljával szereztünk vezetést, majd Biró Ákos
kapufáról kipattanó lövését ismét ő passzolta a vendégek hálójába.
A félidő vége előtt Gyökér Tamás tovább növelte előnyünket ( 3 : 0
). A második félidő kiegyenlített játékkal folytatódott, de az
eredmény nem válto-zott a legkisebbek beállásig. Egy szögletünk
után a vendég védőről pattant a hálóba a labda ( 4 : 0 ), majd Biró
Ákos lőtt jobbról védhetetlenül a rövid alsó sarokba ( 5 : 0 ). A
védelemünk a biztos vezetés tudatában kissé leeresztett, így szinte
a semmiből szereztek vendégeink két szépítő gólt. ( 5 : 2 ). A
mérkőzés hajrájában ismét Gyökér Tamás volt eredményes, beállítva
ezzel a végeredményt.
Jók : Az egész csapat ügyesen játszott, végre elkaptuk a fonalat,
és a góllövéssel sem maradtunk adósak.
19. ( záró ) forduló 2006.06.10. 10.30 óra Bozsik stadion
Bp. Honvéd – Grund 1986 FC 3 : 3 ( 2 : 3 )
Összeállítás : Szigeti Bence – Koritár Dávid, Dobos Martin – Bárány
Barnabás, Nagy Dominik, Lenkey Zalán ( Erdei Patrik, Kozma Zalán,
Gyökér Tamás, Biró Ákos )
Gólszerzők : Bárány Barnabás, Lenkey Zalán, Biró Ákos
Edző : Kanyó Gábor
Az alacsony színvonalú mérkőzésen mindkét csapat igen keveset
mozgott, amiben tovább hátráltatta őket a szemerkélő eső és a néhol
térdig érő vizes fű. Az első gólt a tabella utolsó helyén álló
vendégcsapat szerezte, de nemsokára Bárány Barna góljával
kiegyenlítettünk. A szünet előtt újabb két gólt kaptunk, a hátrányt
csak csökkenteni tudtuk Biró Ákos szabadrúgás-góljával. Fordulás
után is sok hiba és kevés mozgás jellemezte a játékunkat, és hiába
egyenlítettünk Lenkey Zalán révén még a félidő első felében, a
hátralévő idő alatt nem tudtuk a biztosra vett győzelmet
kicsikarni.
Jók : - - -
A vegyes ( ´97 - ´98-as ) csapat a bajnoki szezont a 9. helyen
zárta, a következő évadot viszont már mindenki a saját
korosztályában kezdi.